A blogról

Ez a blog a 21. század szellemében született 2010. decemberében. Liberális gondolkodásmódot képvisel, amelynek a célja, hogy szakítson a poros, idejétmúlt eszmékkel, ugyanakkor a szélsőségek határain belül maradjon. Ha ez az oldal zene lenne, akkor a műfaja funk jazz lenne.

Arany középút egy személyes napló és egy folyóirat között, a szubjektív és az objektív között. Rendezettebb és olykor terjedelmes. Az élménybeszámolók mellett többnyire olyan bejegyzések jelennek meg, melyek igyekeznek a személyes megközelítésen keresztül általános érvényűt is közvetíteni, s ezzel egy sokkal szélesebb kört megszólítani.

Főbb célok: mindennapi élmények megosztása, emberek nevettetése, új filmjeink reklámozása, és nem utolsó sorban valamivel emelkedettebb eszmecserék kezdeményezése akár aktualitással kapcsolatos gondolatébresztő írások közzétételével. Ezen kívül bármilyen kreatív munka megjelenhet (a Ti javaslataitok alapján is). Humor nyomai megtalálhatók azokban a bejegyzésekben is, amelyek nem csupán nevettetés céljából készültek.

Amint látható, az alapértelmezett nyelv az angol, noha az oldal magyar, ahogyan jómagam is. Íme az ok: Egy olyan hely létrehozását tűztem ki célul, amit bárki meglátogathat a világ minden tájáról, azonban nem akartam eldobni az anyanyelvemet. Ebből az következik, hogy a legtöbb bejegyzés magyar nyelvű lesz, de lehetővé teszem külföldi látogatóknak is, hogy olvassanak bizonyos tartalmakat és reagáljanak rájuk.

Bárki írhat hozzászólást (regisztráció nem szükséges). Továbbá a hozzászólások nem lesznek előzetesen moderálva, ami azt jelenti, hogy szabadon írhattok. Kizárólag a túlságosan primitív vagy offenzív megjegyzések lesznek eltávolítva

Azoknak, akik fontolgatják, hogy lelépnek:
"Viszlát, és kösz a halakat!" (Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak)