Beugró az ELTÉ-n

Május 26-án délelőtt, amint félárbócra eresztett szemhéjammal éppen próbáltam ráhangolódni a kora délutáni nyelvi alapvizsgára, kinyitottam rutinból az elektronikus leveles ládámat, amiből kicsúszott egy levél ezzel a tárggyal: „Beugró az egyetemen”. Na most én először arra gondoltam, hogy ez valami vizsgával vagy felvételivel kapcsolatos információ, de azért rákattintottam. Ez állt benne: Sziasztok! Remélem nem felejtettétek el, hogy ma fél 4-től a 34-es teremben Beugró lesz Pokorny Liával és Rudolf Péterrel.

Ennél a pontnál már eldöntöttnek bizonyult a délutáni programom. Letudtuk a nyelvi alapvizsga szóbelijét, majd ünneplés közben (Ördögsarok) megemlítettem a dolgot csoporttársnőmnek, Fanninak, aki nagy fanatikus, úgyhogy csatlakozott hozzám. Arra viszont egyikünk sem jött rá, hogy ez a bizonyos esemény mit takar pontosan. Sétáltunk a főépület felé, amikor is Lia elsuhant mellettünk. Beértünk a 34-es terem előtti folyosóra, ahol már körülbelül 150 ember várakozott. Mondtam Fanninak, hogy menjünk előre, különben vagy nem férünk be vagy leghátulra kell ülnünk. Várakozás közben feltűnt Rudolf Péter is. Nem sokkal később betereltek minket.

Késői filmömlés!

2007 októberében kaptam meg életem első kameráját, ami előtte évekig vágyálom volt. Ezután elkezdtem kísérletezgetni – szép sorban mindent kipróbáltam, amit a videózásról szóló könyveimben olvastam. Egy idő után – ahogy azt minden amatőr filmes tenni szokta – képzeletbeli filmstúdiót is létrehoztam (ez olyasmi, mint a képzeletbeli barátom, Jim). Ez a filmstúdió a Vegas Pictures nevet viseli. Elsőre, másodikra és harmadikra kifejezetten hangzatos. Hmm – gondolja az ember, amikor először olvassa. Milyen izgalmas és kreatív! – gondolja tovább az ember. Las Vegas, fények, csillogás, kaland, Amerika, mozi... – lovalja bele magát az ember, amikor egyszer csak [a szerk.] közbeszól: bármilyen kreatívan hangzik ez a név, valójában a kreativitás teljes hiányának köszönhető. Miközben agyam 120%-a ezen dolgozott, eszembe jutott, hogy a Sony Vegas nevű programmal vágom az összes filmemet. Aha! – gondolta a blog írója.

A Vegas Pictures álomgyárában 2007 óta készül mindenféle kisebb-nagyobb mozi, viszont ezek közül mindig is csak a kisebbeket tudtam megosztani. Ennek két oka van: akkoriban a YouTube még nem engedett tíz percnél hosszabb filmeket feltölteni; a másik pedig az, hogy – mivel házunk nem éppen új, viszont régi – „a telefonvonalunk műszaki állapota nem tesz lehetővé nagyobb sávszélességet”. Fogalmazzunk úgy, hogy a kerületben nekem van a leglassabb internetkapcsolatom. Nem is nagyon merem elárulni a sávszélességemet, mert a lányok nem állnak velem szóba többé. Kellett pár év, hogy rájöjjek a megoldásra: felkerestem Roland barátomat (akinek ezúton is szeretném megköszönni a segítséget), és az ő szupergyors internetével feltöltöttük a filmeket. Itt most csak két filmről (egy játék- és egy dokumentumfilmről) szeretnék beszélni. Amik ezen kívül felkerültek, másik bejegyzés témái lesznek.